Villanás

• 2007-10-18 22:44:16

• antigravity (hozzászólások: 1) Hozzászólás RSS

Az ősz a falevelekkel bíbelődik, a környékbeli emberek pedig példát vettek róla. Ha ő úgy, mi meg így, gondolták, és több se kellett, megjelentek a kacat-kupacok a járdán: kartondobozok és flakonok, fiókos asztalok, fotelek, székek és ezer halált halt háztartási gépek, köztük olyanok is, amelyekről elképzelni sem lehet, hol és mi célból tartották őket az előző lomtalanítás óta eltelt hónapokban.

Tegnap már érdeklődve állt egy-két ember minden egyes halom körül, a rugókat vizsgálgatták, régi fiókokban bottal turkáltak. Reggel, a villamosmegállóba menet asszonyok. Az egyik a járdaszegélyen ül, vigyázó szemét a választott javakra vetve, a másik egy irodaszéken trónol. Az úton néha elhajt egy teli utánfutó. A kábelről lehántják a szigetelést: ahogy nemrég a Bombayről szóló dokumentumfilmben láttam, ahol a szemét újrafelhasználása olyan üzlet, amelyhez házalók pénzért veszik a nyersanyagot. A tér sarkán egy bácsi régi rongyokat válogat. Felpezsdült az élet a környéken, erre a pár napra.

A fáradtságnak vannak különös hatásai, de ezt a fajtát eddig nem tapasztaltam, a héten egyszer-egyszer, ahogy séta közben észrevettem, vagy meghallottam valamit, egy pillanatra mintha másik dimenzióba szédültem volna. Középkorú házaspár jött szembe, elkaptam egy félmondatot - és ettől egyszer csak ismerősnek tűntek, mintha szereplők lettek volna egy regényből - egy olyanból, amilyeneket akkor olvastam, amikor az olvasás még tiszta élvezet volt - mintha azon különös, lehetséges felnőttvilágok egyikéből érkeztek volna, amilyennek akkoriban elképzeltem ezt, a mait, de amiket rég elfelejtettem már, vagyis azt hittem - most egy szemvillanásra megsejtettem egyet, de továbblibbent utánuk, ahogy elhaladtunk egymás mellett.

Gyerekként képzelt felnőttvilágok, felnőttek képzelt világai, akik a gyerekregénybe szőtték az övéket...

Hazafelé jövet, a bútorhalmokat kerülgetve három emberre lettem figyelmes az utca túloldalán. Egy hatalmas tükröt fogtak, és mozgattak lassan, talán tanakodva, hogyan is vigyék tovább, azután már csak ketten tartották, egy lány és egy kalapos férfi, lassan és játszva mozdult a tükör, benne szédült a bútorhalom, aztán a házfalak, a fa ritkuló lombja, míg egy pillanatra bizonytalanná vált, hogy a kép fordul, vagy körülötte a világ: egy időtlen videoklipben két hippi fordítja álommézes, lassú mozdulatokkal a tükröt,  bármilyen ok és cél nélkül, játszva teremtő istenek, tekintetük az ürességbe réved.