Me('m)a culpa?
Kedves Kiccsillag,
köszönöm a lehetőséget, *rajongok* az ilyen játékokért. ;) De
azért, ha már, tessék (ha jól értem, nem muszáj a 10 éve halogatott
gyónásomat most bepótolni, szóval csak írtam, ami eszembe
jutott:):
1) Régen imádtam rajzolni és festeni, de minden rajzom aránytalan lett, és felbosszantott, hogy összefolynak a színek, szerettem (volna) énekelni meg gitározni, de gondok voltak a ritmussal (is!) és nem elég hosszúak az ujjaim ééés ezért elvileg már feladtam mindezt. De tegnap kaptam egy vásznat + 12 tubus olajfestéket, és lehet, hogy a szomszédok is tudnának mesélni. ;)
2) Gimi első éveiben egyedül olaszból puskáztam, mert megtanulhatatlannak tartottam az igeragozást, és - a többi tantárggyal (fizika included!) ellentétben - feleslegesnek az egészet (valamint kevés négyeseim egyikét irodalomból egy Dante-feleletre kaptam). Egy év végi dolgozatra dacból három nap alatt bepótoltam az egész addigi anyagot, és - még mindig dacból - olasz szakra jelentkeztem. Nagyon meglepődtem, mikor felvettek.
3) Kb egy évig Kelly Family fan voltam. Még a koncertjükre is elmentem. Aztán meghallgattam egy Pink Floyd albumot, és elmúlt. (De az a koncert nem is volt rossz!:)
4) Engem Paulo Coelho regényei nagyon irritálnak. Egy időben folyton őt kaptam ajándékba, és ezért vagy hármat elolvastam közülük, de nem találom a kulcsot. Vezeklésből kezdtem portugált tanulni. ;)
5) Benne voltam a tééévében. Kétszer. Ha anyám előveszi a videokazettákat, sikítok.
Akiket játszani hívok:
[ht], Isten Állatkertje, Bakaja Zoltán, Bóvica, Plasztik Jenő :)
Dacos magyar lány: kicsit felbosszantják, mindjárt megtanul egy nyelvet a szette-vette! :)
Fúúú, Kelly Family!:))yeah!:)
Bezzeg azt nem árulod el,, hogy mikor voltál a TV.ben!:)))
Cserébe: Ki Mit tud 1996-én.
Coelhot még egyet sem olvastam.
:)
Mó, lusta voltam utánaszámolni... de lássuk csak... az első '95 vagy '96... a másik égés 2003-as. :)
De milyen műsog?
Most üsselek bele a gugliba?
Ja igen: rajzpályázat kapcsán interjú Papp Endrével vmelyik reggeli műsorban... a többi csajszi nem nagyon akart megszólalni, de nekem se kellett volna. A másik meg egy vetélkedő. :)
Khm... én voltam a telemázliban.
Hú, ez a Kelly Family ez durva:), de legalább ami a 4. pontot illeti, egyetértünk... Sőt, még közös meghívottaink is vannak!:)
:taps!
NEm is ciki!:)))))
Cserébe kijön belőlem egy rádiónyilatkozat, valamikor középsulis éveimből, mint kereskedelmis:
-Mi csak állunk, mint Bálám szamara a hegyen:))És nem adnak munkát, nem csinálunk semmit.
Azz elmélet más, mint a gyakorlat.
Eme örökbecsű igazságokat nyilatkoztattam ki 1987 tájt!:)
Én is épp most vettem észre. :)
KF... szerintem is nagyon durva... :S
Mó :D
Nekem Orwellről kellett vetélkednem, de jó szokásom szerint alig aludtam előző éjjel, így a végére kezdtem kómába esni. Egy kérdésből csak annyi jutott el hozzám, hogy "spanyol festő". Mondtam egyet (Goya), de nagyon nem azt kellett volna (Picasso), ez volt a legcikibb pillanat.
De azért érdekes volt, még soh'se álltam két olyan okos ember _között_, mint akkor :)
Ja, végül nyertem egy angoltanfolyamot. Örültem.
Szerintem akár büszke is lehetnél rá!:)))
Ki volt az a két telifej?
Kelly family: Én is szeret(t)em! :)
Ööö tényleg, ez még eszembe se jutott. ;) Az egyik egy bonyhádi tanár, aki autót is nyert a miljomosjátékban, a másik is egy tanár volt, de a nevük sajna nem ugrik be... mindenesetre végig attól paráztam, hogy hallatszik majd, ahogy végig a megjegyzéseiken khm kuncogok. :) Ott volt továbbá egy múzeumigazgató hölgy, aki a tv-ben mindig olyan félelmetesnek tűnik (tegnap is láttam épp), élőben meg nem is annyira. :)
Bakura, és neked ki (volt) a kedvenced? Az enyém a Johnny. :P
lassan átcsapunk nosztalgiásretrósba.:)
Jaj én síkhülye vagyok a zenéhez. Hallásom sincs. Nekik volt néhány számuk ami tetszett, de ennyi. (Ez máris több, mint a többi együttes esetén.) Azt sem tudom hányan vannak, s mi a nevük...
Sebaj... én se tudom, hogy hányan vannak. :)
:))) Bocs ;)
Úristen, én sem tudom, de biztos sokan, és a számuk egyre nő, csak nőőőő!
Én csak annyit tudtam róluk, hogy hajón élnek, és heti egyszer fürdenek...
Úristen, nem keverted össze a vikingekkel?
:D
tényleg hajón élnek (éltek?), azt hiszem, a Rajnán... a fürdést nem tudom... a vikingek olyan gyakran szoktak? :)
Befürödni?
Elég rasztás hajuk volt:)
Jajaj, nekem nincs ilyenre időm, de azért majd igyekszemmmmm.
Én is azt gondoltam... de aztán akadt, még ilyenebbre is. Persze nem kötelező, de határidő sincs, szerintem. :)
Misszió teljesítve.
Én csak az Alkimistát olvastam, de amikor megvettem,már akkor is megkaptam a magamét itthon, hát még amikor meg el is olvastam!Több Coelho-t még nem olvastam, de portugálul sem tanultam meg!
Hát, "meg" még én se... csak elkezdtem. :) Egyébként pont az Alkimistát & a Veronikát nem olvastam, ezért maradt bennem némi bizonytalanság, kösz, hogy segítettél oldani... :)
4-es pont (meg a zidő) felment a 3-as alól:P
uhh, megnyugodtam :)
akkor inkább nem is árulom el, hogy előkerestem a kazettákat :P
hm... :) Kicsit mekésve csatlakozom. Bár nehéz dolgom lesz, nagyon sok bűnöm van, aztán még rangsorolni is őket... júúj. De itt az idő megbánni :) ez jó játék.
Ha megkéstél, se baj,
Csak vallj. ;)
(hú ez nagyon rossz volt.)
Háát,ez elég őszinte dolog..
Én asszem,most nem vagyok abban e helyzetben,hogy leírhassam,tekintve,hogy egy barátomnál netelek..
DE:ami késik,nem múlik.
ÉS: Ismeritek a forró szék nevű játékot??
Ennél a "Mém" nél már csak az durvább.
DE:lehet,majd még sikerül leírnom az én "bűneimet"..januárban.
Bye,Bimba!
:)