antigravity

Azon a délutánon a falucska lakóira rendkívüli nap virradt.

 Mindebből ugyan semmit sem vettek észre, míg Lopez kamerád, a félszemű briganti nézsonra nem kongatott, s rá nem bukkant a haranghoz kötözött lányra.

 - Jóvan, leszedlek mán, de muszáj még gyorsan kettőt kondítnom, mer'különben nem küldi fel a nézsont az a vén csotrogány, teccik érteni - nyugtatta Lopez. Meghúzta a laposüveget, kondított egyet, kondított még egyet, és odahuppantotta maga mellé a leányt a padkára.

Köszönöm a meghívást, mém ögen: hangok és zörejek :)

És igen! Tudtam, hogy ma történni fog valami. Őt hallgatom vagy két órája, erre kiderül, hogy mindössze pár hónap, és...

Parammm! 2007 öt könyve, rövid ajánlókkal!
Thx Hannibal Lektűr ! :)

Kb ennyit kellett visszaszámlálnom, hiszen alig pár napja hallottam róla először, hogy jön.

És tudjátok, mi volt a legjobb az egészben?

Hogy nem egyedül kellett odamennem a könyvesboltba, és kb két órát álldogálnom a sorban, sőt - valamiért nem számítottam rá, hogy érdekelni fogja, mégis jött egy kedves barátném is, akivel úgyis olyan ritkán találkoztunk és beszélgettünk mostanában. Hát ez.

Nnaszóval, úgy mesélnék... is, meg nem is. Három a magyar igazság: egyszer megtörtént, másodszor újra, egész úton hazafelé (és az jó hosszú volt), harmadszor pedig mondjuk így, szavakban? Az okosok szerint az írásba belehal, ami él - mégis úgy kell az, mint egy falat... pizza? De nagyon valószínű, hogy aki Nápolyt látta, úgyis meghal, hát akkor haljunk együtt. Tehát az úgy volt, hogy...

Az elsőre máig tisztán emlékszem: igaz, kissé provinciális volt, most már azt mondom, kicsit talán unalmas is, de nincs rá szó, milyen varázslatosnak tűnt akkoriban az az élet: a kaktuszok és leanderek az út mentén, és a tenger, ó, a tenger, feküdni a meleg homokon, ringatózni, hagyni, hogy a méteres hullámok elborítsanak... a ház a tengerparton, ott töltik a nyarat, mamma és papà, reggel irány a strand, napernyőt és magazint nyitnak, esténként azután a kertben, apuka kisollóval igazítja a pázsitot, anyuka spagettije verhetetlen... nem is csoda, ha negyven éve csak ezt a művészetet gyakorolja, kimenőruhában végig a sétányon, de mikor a hőség rekkenő, lassú macska-délutánokon, hang fennakad, olajfák és szőlősorok, déli, barokk, fehér terek, kikötők, csupasz árbocrudak sora...

- Elnézést.
- Parancsol?
- Úgy látom, elgondolkozott valamin.
- Valóban… valóban.
- Nem szólnék bele, persze…
- Kérem.
- Csak véletlenül a lábamra lépett, miután felszállt.
- Ó, ne haragudjon.
- Nem tesz semmit.

Már vagy három hete készülök írni róla, de nem mondhatom, hogy addig halogattam, míg már nem is menne: inkább még mindig nem. Miről is kellene, hiszen csak egy sor pillanat volt, amelyek valamilyen különös módon mind önmaguk tudtak lenni - jelen, egy hosszú hétvégén át, négynapos kisvilág, amelyben minden a helyén volt, még a nyavalyáim is, a tízágyas szoba éjszakai zajai, a gondolatok az úton Oswięcim felé, a szemerkélő eső, a hideg.

Az ősz a falevelekkel bíbelődik, a környékbeli emberek pedig példát vettek róla. Ha ő úgy, mi meg így, gondolták, és több se kellett, megjelentek a kacat-kupacok a járdán: kartondobozok és flakonok, fiókos asztalok, fotelek, székek és ezer halált halt háztartási gépek, köztük olyanok is, amelyekről elképzelni sem lehet, hol és mi célból tartották őket az előző lomtalanítás óta eltelt hónapokban.

Először kicsit furcsa érzés volt, hogy a talpam alatt nincs szilárd talaj. Sőt, nincs semmilyen talaj. Tapogatóztam a lábujjaimmal, próbáltam lassan, óvatosan ránehezedni arra a fehér, felhőszerű micsodára, ami elterült körülöttem. Aztán megértettem, nem tudok nehezedni. Mintha volna is gravitáció, meg nem is. Felbátorodtam, ugrándoztam egy kicsit, és mikor már elég magabiztos lett a járásom, elindultam arrafelé, amerről fény derengett.

...sikerült az ivivem. Nem volt egyszerű... :)
A játékfelhívás, by Dixi és Kiccsillag - a meghívót pedig Daddytől kaptam.

... avagy a vizsgaidőszak szubsztanciája.

Köszönöm Daddy és IÁ uraknak a meghívást.

A listám, a teljesség igénye nélkül;) :

...kispárnahuzat le, lepedő, paplanhuzat le, egy, két, há, négy takaró, fiftipí* a kupac tetejére, hagyjak rendet, amennyire a maradék kevésszer öt percből telik. Hazaindulás-feeling - otthonról. (Falusi turizmus, wellness-hét, téliszünet.)

Kedves Kiccsillag, köszönöm a lehetőséget, *rajongok* az ilyen játékokért. ;) De azért, ha már, tessék (ha jól értem, nem muszáj a 10 éve halogatott gyónásomat most bepótolni, szóval csak írtam, ami eszembe jutott:):

A hétvége tanulságai.

Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.

Az utolsó filmnek is vége:

És megint kopogtatnak.

Kezdetben csak áradó fény volt.
Azután megszülettem.

A fakó téglaszín kanapé szövetének mintáját vizsgálgatta, végighúzta mutatóujja körme hegyét a durva anyagon, a nesz alig súrolta a szobában álló csendet.

Nem léptél tovább, ez világos; csak át:

not(hing,) real(ly.)

(Rushdie: Shalimar the Clown)

olvasni kezdem. kb ötven oldal után lényegült át a tevékenység. bár továbbra is igyekeztem jegyzetelni, egyre ritkábban nyúltam a ceruza után, a történet magával ragadott, s közben azért is szorítottam, hogy azt találjam a lapokon, amire szükségem van. furcsa efféle várakozásokkal kinyitni egy könyvet, bár nem először fordul elő. de elsősorban azt szerettem volna, hogy jó legyen. hát az. szerintem.

Márványba zárnám.